Szombat van, imádom a hétvégéket. Szerencsére, függetleníteni tudom magam a hétközi munkahelyi dolgoktól. Se munkahely, se agresszor főnök, semmi, csak az itthoni dolgok...
Azon gondolkozom, miért átálom ismét a munkahelyem. Persze, könnyű annak, aki 5 hónapnál többet is kibír egy munkahelyen:-) Ismét a felmondáson jár az eszem és azon, hogy visszamegyek Londonba vagy Glasgow-ba. Mindkét helyről van munkaajánlatom (na jó, interjúra való meghívásom, csak telefonálnom kell, ha ott vagyok, persze, nem vagyok hülye és tudom, hogy válság van és ilyenkor nem nehéz pótolni az emberkéket), ami kb. május végéig fog élni. Na jó, a londoni nem, oda jó vagyok egész nyáron és kb. szeptemberben kellene kezdeni (átépített hotel stb. és addigra lesznek készen a felújítással). Igaz, odaát csak szállodai bartender meló lenne, de szerényen megvallva, tök jó vagyok benne, de tényleg...
Idehaza pedig a jó kis diplomás irodai munkám... Ez elméletileg rohadt stresszes, mármint a kollegáimnak, nekem nem, én egyszerűen leszarok mindent és csak dolgozom, mint a gép (tényleg én melózok mennyiségileg és időben is a legtöbbet), de idegeskedni nem vagyok hajlandó senki miatt sem.
Nem, az nem az én világom...
Na jó, a hétköznapok mindenhol szürkék, de ugye, nem mindegy, hogy mennyire színesíti meg a fizetés... mert azért az jóval elviselhetőbbé teszi a dolgokat...
Nincsenek illúzióim, idehaza nem fog változni semmi. Vagy inkább, bárcsak ne változna semmi, amivel arra akarok célozni, hogy szerintem egyre rosszabbá és silányabbá válik minden. Pedig nem is vagyok pesszimista. Mi lenne, hogyha az lennék...
Mindegy, még átgondolom... Bár, szerintem szeptemberben újra útrakelek a csatornán túlra. Ez lesz a harmadik...:) Sebaj...
Ilyenkor mindig eszembe jutnak az Irwine Welsh által megírt, majd John Hodge révén adaptált mondatok a Trainspotting c. filmből:)
No, meg Ewan McGregor, ahogy mészik ki a WC csészéből...:)
